„A harcművészetek az istenség könnyei.”

„A Budó forrása az isteni szeretet.”

Ueshiba Morihei

Morihei Ueshiba (1883-1969)

„Az Ai-ki útja maga a világuniverzum.

Fény sok ember számára a világ megértéséhez”

Mi az AIKIDO?


Olcsó külső hatások és látványos bemutatók helyet, a világgal való megbékélés eszköze. Három szóval lehetne meghatározni az Aikidónak mint az újkor Budójának a lényegét: Megbékélés, Oltalmazás és Önfejlesztés.

A budo fő forrása az Isteni szeretet. A legtöbb harci sportban ott van az igazságosság keresése, ami mögött olvasható az ódon törvény: „Fogat  fogért, szemet szemért”. Az Aikidóban nincs önvédelem, nincs támadás. Magát a támadást szeretik, de igyekeznek kikerülni a összetűzéseket vagy azokat békés úton elrendezni akár alázattal is. Az alázat eszköz amellyel az élet megpróbáltatásait el tudjuk viselni és a sors törvényeit betartani.

Az önvédelem csak a tudatlan és a mester számára létezik. Az első azt hiszi, hogy tud tenni valamit a Törvény ellen pedig nem ismeri a Karma törvényeit és nincs túl a saját karmáján. A második mivel rég megszüntette a saját karmáját, igazan meg tudja védeni magát akár fizikai, akár pszichikai úton. Meg tudja leckéztetni a támadót, de inkább kikerüli az ütközetet - mivel tisztában van azzal, hogy uralja a helyzetet- és csak pszichikai szinten marad.


Nyilvánvaló, hogy ott ahol a Budo külső megjelenési formájában valamit megváltoztattak, ott egy Tanító ügyködött. Itt hangsúlyozni kell, hogy ez nem fejlesztés, hanem változtatás. A „változtatás” egy olyan folyamat, amelynél megtartjuk az igaz lényeget és csak a külső forma cserélődik. Ezért a Budóban nincsenek feltalálók, hanem csak alapítók. Ez az igaz mesterekre vonatkozik és nem azokra a beképzeltekre akik - habár elsajátították egy részét az ezoterikus technikáknak  de még se birtokolják az Elveket - mestereknek vagy iskola tulajdonosnak adják ki magukat.

Elvek és Technikák, ez egy tárgy két oldala, egy „művészet” két módszere. A Beavatottak és a Mesterek számára ez a kettő egy és ugyanaz de a mai ember számára sajnálatos módon két külön dolog (a forma és tartalom szétbontása a kutatás céljából).

A Mesterek mindig az alapelvekkel kezdik az oktatást és ezután jön a kutató munka a technikával.

A mai világban sok ravasz mester úgy döntött, hogy többet oktat mint amennyi szükséges de a probléma ott van, hogy a sok technika oktatásában elvesznek az Elvek. Létezik olyan hibás felfogás, hogy először csak munka, munka és majd ezután rebesgetni fogja a tanítvány, mi is az alapelv. Pedig ha a tanítványban nincs meg a legelején az Elv akkor rosszul választottunk tanítványt vagy mestert.

Nagy a kísértés az önkifejezést hajszolni és az Ént előtérbe helyezni a hibásan választott tanítványban, vagy az éretlen „mester”-ben. Kezdeményezve, ők azt hiszik, hogy hivatottak tanítani és ezzel kárt tesznek magukban és sajnos a többiekben, mivel nem az Elveket tanítják.


Az AIKIDÓ-ban racionálisan használjuk fel a saját és az ellenfél külső és belső energiáját. Öncélúan kivételezve nincsen se ütés, se támadás, se blokk, se önvédelem, se rendszerek, se katák vagy más gyakorlatok. Visszafordítani az ellenfél energiáját saját maga felé! Megelőzni és nem összetörni!

A Dó és ne a Jutsu legyen a cél!

Az AIKIDÓ a megbékélés, az oltalmazás és az önfejlesztés útja anélkül, hogy eszközül használnánk a szellemi és a testi hatalom megszerzésére a többi ember felett.


Olcsó külső hatások és látványos bemu-tatók helyett, a világgal való megbékélés eszköze. Három szóval lehetne meg-határozni az Aikidónak mint az újkor Budójának a lényegét: megbékélés, oltalmazás és önfejlesztés.


A Budo fő forrása az Isteni szeretet. A legtöbb harci sportban ott van az igaz-ságosság keresése, ami mögött olvasható az ódon törvény: „Fogat  fogért, szemet szemért”. Az Aikidóban nincs önvédelem, nincs támadás. Magát a támadást szeretik, de igyekeznek kikerülni a összetűzéseket vagy azokat békés úton elrendezni akár alázattal is. Az alázat eszköz amellyel az élet megpróbáltatásait el tudjuk viselni és a sors törvényeit betartani.